máj
15
Új utcatáblák készülnek Remeteszőlősön

Tisztelt Remeteszőlősi Lakosok!

A Képviselő-testület 26/2016. (IV.5.) önkormányzati határozatában úgy döntött, hogy a Patak sétány és Csillag sétány menti utcák névadó állatait, illetve bolygóit ábrázoló táblákat helyez ki azokon a helyeken, ahol fa utcatáblák találhatóak. Így minden fa utcatábla alatt láthatnak majd egy képet, mely az utca névadóját jeleníti meg. Azt reméljük, hogy ezzel szebbé, kedvesebbé és barátságosabbá tesszük a közterületet, kifejezve a természet iránti tiszteletünket is.

El kell mondanunk azt is, hogy az ötlet két kedves lakos kezdeményezésből táplálkozott, akik három helyen az utcának nevet adó állat figuráit felszerelték az utcatáblákra. Bár a figurákat kérges lelkű emberek lelopták, de ez nem csökkenti az ötlet értékét. Ezen a gondolaton elindulva találta ki a testület az időjárásálló képek kihelyezését, melyek még a vandál rongálás esetén is könnyen pótolhatóak.

A képeket helyi grafikus készíti. A javasolt stílust, formát és színvilágot bemutató grafikai tervet a Képviselő-testület áttekintette és támogatja.

A Képviselő-testület úgy döntött, hogy szeretné Önöknek is megmutatni a prototípust, itt tekinthetnek meg.

 

 

Ez a Keszeg utca oszlopára kihelyezendő kép lesz.

Amennyiben ötlete, javaslata van az üggyel kapcsolatban, azt kérem osszák meg velünk május 15-ig.

 
Ahol az Ég a földdel összeér, félkör ívben,
Ahol a hegyek sörényét sötét felhő simogatja,
Ahol annyira természetesnek látszik: a föld kerek,
Ahol Budai-hegyek lopnak a szívünkbe vidámságot:
az REMETESZŐLŐS