Tisztelt Remeteszőlősi Lakosok!
Amint arról értesülhettünk, a koronavírus járvány miatt speciális intézkedéseket kellett bevezetni, melyek mindannyiunk életét jelentős mértékben megváltoztatta. A megszületett előírások mindannyiunk alapvető érdekét szolgálja, annak érdekében, hogy a vírus minél kevesebb embert érjen el.
A vírus elleni leghatékonyabb védekezés eszköze, ha a lehető legfegyelmezettebb módon betartjuk a vírusvédelmi előírásokat. Ebben a helyzetben a legerősebb fegyver a személyes fegyelem, az összefogás és lehetőség szerinti egymásra figyelés.
Ebben a helyzetben is érvényes Pál apostol 2000 éves mondata: nem a félelem lelkét kaptuk, hanem az erő, szeretet és a józanság lelkét. Ezt kívánjuk Önöknek erre a nehéz időszakra.
A fentiek figyelembevételével Remeteszőlős Község Önkormányzata is folyamatosan azon dolgozik, hogy ezt a harcot sikeresen megvívjuk és igyekszik minden segítséget megadni a rászorulóknak ebben a helyzetben is. A járványhelyzetben különösen veszélyeztetett korosztályra kiemelt figyelmet fordítunk, melyre a vonatkozó tájékoztatásokat külön figyeljék.
Remeteszőlős Község Önkormányzat dolgozói, a Képviselő-testület tagjai igyekszik minden segítséget megadni problémás helyzetekben. Amennyiben olyan problémával találkoznak, mely személyes beavatkozást igényel (pl. egyedülálló idősek ellátási problémája, hatósági karantén által előálló személyes ellátási probléma, stb.), kérjük hívja az Önkormányzatot, illetve körzeti képviselőjét.
Az Önkormányzat közösségi oldalán, honlapján és a levelezőrendszeren folyamatosan tájékoztatja Önöket a szükséges információkról.
Az Önkormányzat telefonszáma: +36-26-355-293. Szathmáry Gergely polgármester elérhetősége: +36-20-587-7387