A mai napon – mely a nemzeti összetartozás napja – szomorúan, de mégis előre nézve emlékezzünk a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójára.
Szomorúan, mert Karinthy Frigyessel együtt mi is azt érezzük, hogy „…valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.” (Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára)
Szép Ernőt idézve:
„..Úgy fájt az én szívem,
Ahogy nem fájt régen,
Néztem azt a felhőt,
Míg a magas szelek
Széthúzták, elhordták,
Volt, nincs Magyarország.”
(Szép Ernő: Felhő)
(A verset Halász Judit tolmácsolásában itt tekintheti meg.)
Mégis előre nézve gondoljunk arra, hogy “az emléknap akkor éri el feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek”. (Sólyom László).
Ezért vegyük komolyan Kisfaludy Károly 1825-ben leírt gondolatait:
„El! ti komoly képek! ti sötétség rajzati, félre!
Uj nap fényle reánk annyi veszélyek után,
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk”
Kívánom, hogy a nemzeti összetartozás napja ne a veszteségről, hanem a nemzet életerejéről szóljon, és egy erős lelki kapcsolatról, mely a Kárpát-medence minden táján élő magyart összeköt!
Szathmáry Gergely polgármester